|
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) és a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány idén is kiírja a hazai roma diákok tanulmányi előmenetelét segítő ösztöndíjpályázatát.
A 2010-es költségvetésben 315 millió forint áll rendelkezésre az ösztöndíjak kifizetésére. Az SZMM és a közalapítvány az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően támogatási szerződést köt az összeg felhasználásáról. Ennek előkészítése jelenleg is zajlik. A Roma Oktatási Alap (ROA) 85 millió forintja külön soron áll rendelkezésre. A forrás felhasználásával kapcsolatban a napokban egyeztetést folytatott a tárca és a ROA képviselője. Ez alapján az összeget a ROA pályázati rendszerén keresztül teljes egészében hazai kedvezményezettek részére fizeti ki, valamint a hazánkban megvalósuló projektek végrehajtásához rendeli. Az összeget várhatóan a külföldön felsőfokú tanulmányokat folytató, valamint mesterkurzusokon résztvevő hazai roma diákok ösztöndíjazására fordítják. Emellett a támogatás lehetővé teszi három hazai projekt megvalósulását. A tárca és a ROA közti megállapodásra várhatóan a közeljövőben sor kerül.
Az SZMM 60 millió forintot ad át a közalapítványnak két program meghirdetésére és végrehajtására 2010-ben a Roma Integráció Évtizede Program költségvetési során nevesített összegből. Így a közalapítvány 2010-ben is kiírhatja Roma Kulturális Alap pályázatát a hazai roma kultúra és hagyományok ápolását célzó programok megvalósítására 30.000.000 forint összegben. A lakhatási szempontból ellehetetlenült roma családok megsegítésére az intervenciós pályázat keretében szintén 30.000.000 forint áll rendelkezésre.
SZMM Sajtótitkárság
|



























