• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Idén is lesz ösztöndíj a roma diákoknak

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) és a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány idén is kiírja a hazai roma diákok tanulmányi előmenetelét segítő ösztöndíjpályázatát.

A 2010-es költségvetésben 315 millió forint áll rendelkezésre az ösztöndíjak kifizetésére. Az SZMM és a közalapítvány az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően támogatási szerződést köt az összeg felhasználásáról. Ennek előkészítése jelenleg is zajlik.

A Roma Oktatási Alap (ROA) 85 millió forintja külön soron áll rendelkezésre. A forrás felhasználásával kapcsolatban a napokban egyeztetést folytatott a tárca és a ROA képviselője. Ez alapján az összeget a ROA pályázati rendszerén keresztül teljes egészében hazai kedvezményezettek részére fizeti ki, valamint a hazánkban megvalósuló projektek végrehajtásához rendeli. Az összeget várhatóan a külföldön felsőfokú tanulmányokat folytató, valamint mesterkurzusokon résztvevő hazai roma diákok ösztöndíjazására fordítják. Emellett a támogatás lehetővé teszi három hazai projekt megvalósulását. A tárca és a ROA közti megállapodásra várhatóan a közeljövőben sor kerül.
 
Az SZMM 60 millió forintot ad át a közalapítványnak két program meghirdetésére és végrehajtására 2010-ben a Roma Integráció Évtizede Program költségvetési során nevesített összegből. Így a közalapítvány 2010-ben is kiírhatja Roma Kulturális Alap pályázatát a hazai roma kultúra és hagyományok ápolását célzó programok megvalósítására 30.000.000 forint összegben. A lakhatási szempontból ellehetetlenült roma családok megsegítésére az intervenciós pályázat keretében szintén 30.000.000 forint áll rendelkezésre.
 
SZMM Sajtótitkárság


 

Rólunk Írták

Rapzenészekkel karácsonyoztak a Debreceni Javítóintézetben

2011Karácsony a javítóintézetben. 12. 17. Debrecen Debrecen - Hajdú-Bihar megyében több száz gyerek várja a szüleitől távol vagy rácsok között a karácsonyt.

Kinek igazi sorskérdés, hogy megasztár legyen?

Akár a legnagyobb tévés tehetségkutató műsorokban is megállnák a helyüket azok az állami gondozottak, akiknek saját szemlét rendeztek Debrecenben. Mit profitál ebből egy társadalom?

Halász János fővédnökként megnyitja a Szín-Tér Tehetségkutató versenyét

Halász JánosA tehetségkutató versenyt a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete rendezi, jelenleg is lakásotthonban élő, vagy onnan kikerült állami gondozott gyerekeknek.

 
2010. 12. 0Elismerést kapott Buzás Lajos önkéntes kép3. Hajdú-Bihar Buzás Lajos, a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének elnöke kapta idén az Esélyegyenlőségért-különdíjat.
 

Idén az önkéntesség különösen nagy szerepet kap hazánkban, hiszen 2011 az Európai Önkéntesség Éve, amelynek első féléve ráadásul egybeesik a magyar európai uniós elnökséggel.

 
Több mi168óra onlinent 150 állami gondozott gyermek vett részt szombaton Debrecenben a Szín-Tér tehetségkutató versenyen. A rendezvényt a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete szervezte. Az ifjú tehetségek próza, zene és tánc kategóriában tehették próbára tudásukat. A legjobbak további sikereihez a Vodafone Magyarország különdíjakkal is hozzájárult: a cég egy éven át biztosít művészeti magántanárokat a nyertesek számára.
 
 
Esélyek házaiA Bihari Állami Gondozottak Egyesülete az egyesület megalakulásának harmadik évfordulója alkalmából ünnepi konferenciát rendez a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a debreceni Esélyek Háza támogatásával.
 

http://1.bp.blogspot.com/-i9P_gqW5E0g/TgR28BJ0VHI/AAAAAAAAB4c/NmN22oy2zAM/s1600/www.hajdupress.hu.jpg

Szín-tér néven rendezett nagyszabású tehetségkutató versenyt szombaton a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete a debreceni Csapókerti Közösségi Házban.

Tehetséges állami gondozottak versengtek Debrecenben

DebrecenTehetségkutató – Ismert pop-rock számokat és saját szerzeményeket is megszólaltak az egymással versengő otthonok lakói, akik négy kategóriában mérték össze tudásukat szombaton a Vasutas Egyetértés Művelődési Központban.

Teljesen egyenértékűek. Ezt most be is mutatják!

Lícium Médiaportál A Bihari Állami Gondozottak Egyesülete és az Esélyek Háza-Hajdú-Bihar Megyei Esélyegyenlőségi Iroda szervezi meg a Szín-Tér Tehetségkutató Verseny 2011-et.

Művészeti különórákkal járul hozzá a Vodafone a gyerekek tudásának csiszolásához.

Sikeres volt a Vodafone karácsonyi akciója. A facebookon postolt karácsonyi üdvözletükre érkezett támogató klikkelések eredményeképpen partnerei segítségével 240 művészeti különórával jutalmaz majd három hajdú-bihar megyei állami gondozott gyermeket.

Egyéves programsorozat a hajdú-bihari állami gondozottakért

http://1.bp.blogspot.com/-i9P_gqW5E0g/TgR28BJ0VHI/AAAAAAAAB4c/NmN22oy2zAM/s1600/www.hajdupress.hu.jpg

Debrecen  – Bűnmegelőzés és drogprevenció is szerepel abban az egyéves program sorozatban, amellyel a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete kíván segíteni a megye államilag ellátott gyermekeinek.

Minden 100. magyar gyereket intézetbe küldenek

Fájl:ATV logo.jpgHajdú-Bihar megyei állami gondozott gyermekeknek rendeztek tehetségkutató versenyt Debrecenben.

ÖNKÉNTESSÉGÉRT DÍJ 2010

Ismerjük a mondást – jobb adni, mint kapni.  Mindannyian örülünk, ha elismerik munkánkat, megbecsülik tetteinket, ám még jobb érzés mindezt önzetlenül tenni.

Átadták az Önkéntességért-díjakat

Idén is több ezren végeztek hazánkban önkéntes munkát, és egyre népszerűbb itthon is az önkéntes szerepvállalás. A példaértékű önkéntes tevékenységeket, civil és vállalati programokat az Önkéntes Központ Alapítvány a Budapest Bank támogatásával ebben az évben is díjazza.

Egyéves programsorozat a hajdú-bihari állami gondozottakért

Debrecen  - Bűnmegelőzés és drogprevenció is szerepel abban az egyéves program sorozatban, amellyel a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete kíván segíteni a megye államilag ellátott gyermekeinek.

Színtér Tehetségkutató Ki mit Tud?

A Bihari Állami Gondozottak Egyesülete 2007-ben alakult, azzal a céllal, hogy jelenlegi és volt állami gondozottaknak segítséget nyújtson, érdekeiket képviselje. www.bage.hu. Elnökük Búzás Lajos.

Motorosok is segítenek a gyerekeknek

ModernIskola.huBűnmegelőzés és drogprevenció is szerepel abban az egyéves programsorozatban, amellyel a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete kíván segíteni a megye államilag ellátott gyermekeinek. Az egyesület koordinálásával és a Hajdú-Bihari Motorosok Egyesületének partnerségével szeptemberben drogprevenciós hónappal indul a Motorosok a gyerekekért című program.

Az állami gondozottak mérhetik össze tehetségüket

Csapókert - A Bihari Állami Gondozottak Egyesület Szín Tér címmel tehetségkutató versenyt rendez szombaton délelőtt a jelenleg is lakásotthonban élő állami gondozott gyerekeknek, és onnan kikerült egykori gondozottaiknak a Csapókerti Közösségi Házban.

Maugli Kupa állami gondozottaknak Debrecenben

Debrecen - Ötödik éve rendezi meg a  a Bihari Állami G  ondozottak Egyesülete, a jelenleg is lakásotthonban élő gyerekeknek és volt állami gondozott fiataloknak a Maugli Kupát. Az idei az agrárcentrum sportpályán zajlott.

 

Hosszúpályi iroda

Belépés

Látogatók

mod_vvisit_counterMa137
mod_vvisit_counterTegnap138
mod_vvisit_counterEzen a héten784
mod_vvisit_counterMúlt héten740
mod_vvisit_counterEzen a hónapban2175
mod_vvisit_counterMúlt hónapban3671
mod_vvisit_counterÖsszesen74011

Online 12
Dátum:2012 máj. 20,
Mosztás a Facebookra

Buzás Lajos
buzas.lajos@bage.hu
0630 213 79 86

Anu Pappné Melinda
motorosangyal@bage.hu
0620 431 65 45

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés